Kapu az Emberhez

A Mester Útja

A Kapu az Emberhez - A Mester Útja

Kapu az Emberhez - A Mester Útja kurzust azoknak hoztam létre, akik feladatuknak, hivatásuknak vagy hívásuknak érzik mások segítését, vagy lényükből fakadóan -különösebb gondolkozás nélkül-mindig is ezt tették. Ez a kurzus azoknak szól, akik szeretnék gyakorlati segítséget kapni abban, hogy hogyan élhetik a saját kiteljesedésüket, miközben alázattal, tudatosan és anyagi szempontból (is)- sikeresen irányíthatják a Segítő Létüket.

A kurzus gyakorlati megközelítésű. A létszám 20 főben korlátozott.
Az időtartama 3 nap/ 2 éjszaka.
Formája: bennlakásos.

A kurzus magában foglal egy teljes nap üzleti coaching-ot, melynek feladatait kifejezetten a tanfolyam résztvevői számára választom ki vagy hozom létre. Ezek során a résztvevők egyéni és csoportos gyakorlatok alapján választ kapnak a saját legfontosabb -hívásukkal és elhivatottságukkal kapcsolatos- kérdéseikre, lehetőségük adódik nemcsak kifejezni, de gyakorolni is az ezzel kapcsolatos kommunikációt.
Egyénre szabottan többek közt a következő kérdésekkel foglalkozunk:
Mit szeretnél? Mi motivál? Hogyan tudsz egyedi lenni?
Üzleti terv és stratégia készítés.
Működő marketing és social media.
Milyen anyagok támogatják a megjelenést s hogyan tudod ezt létrehozni?

A kurzus második része egyfajta spirituális coaching. Azokat a fontos tudnivalókat, kihívásokat, buktatókat és mérföldköveket járjuk végig, amik azokra várnak, aki Emberekkel foglalkoznak. Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban szinte lehetetlen információt vagy segítséget találni.
Pl. Hogyan tedd magad túl a sikertelenségen (és a sikeren is)?
Hogyan tudsz úgy Emberekkel foglalkozni, hogy közben ne merülj ki, ne fáradj el?
Hogyan tudsz megmaradni tiszta forrásnak vagy Tükörnek?
Hogyan tudod megőrizni az alázatot, úgy hogy ne válj közben játékszerré?
Hogyan tudsz Ember és Mester is lenni egyszerre?
Hogyan tudod biztosítani a saját fejlődésed mindeközben?

A kurzusra való jelentkezésnek nincs előfeltétele. A kurzuson bárki részt vehet, az is, aki még nem indult el s az is, aki már régóta járja a Mester Útját.

Időpontok:

Ha érdekel ez a kurzus írj nekünk.

Jelentkezem













Visszajelzések

  • "Hogy ez valóban ennyire egyszerű - mint ahogyan a honlapodon jelezted - álmomban sem gondoltam volna! Két nap alatt megtanultam látni az aurát, a csakrákat, éreztem a szeretet mindent felülmúló valóságos erejét, rezgését, láttam a színét. Csoporttársaimmal együtt sírtunk, nevettünk, csodálkoztunk, hitetlenkedtünk aztán megbizonyosodtunk."
  • "Nem olvastam még a könyvet, de minden várakozásomat felülmúlta a gyakorlatcentrikus tanfolyam, a megtapasztalás és már alkalmaztam is. Pozitív a visszajelzés. Azaz működik. Megmagyarázni tudományos alapon nem tudom, de csodálatos dolog ismerni a módszert. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra."
  • "Csodás volt! Gondoltam jó lesz, de ez a jótól és még a fantasztikusnál is jobb volt. Felemelő izgalmas, szívet melengető. 67 éves vagyok mindig kerestem a lehetőségét annak, hogy segítője legyek másoknak és magamnak."
  • "Csodálatos két nap repült el pillanatok alatt, olyan társakkal akikkel élmény egy közösséget alkotni, fejlődni. Új, szinte a felfoghatatlan birtokába kerüni. Minden embernek kellene ilyen érzéseket átélni egy olyan csodálatos tanítóval, mint Judit, aki teljes lényével mindenkit elvarázsol! Csodálatos!"
  • "A tanfolyamra úgy jöttem el 2018.01.27-28-án hogy a jobb karom nem tudtam kinyújtani, mert a felkar görccse behúzta, ahogy nyúltam előre. Bottal közlekedtem, mert a bal térdem kopás miatt iszonyúan fájt, és nem volt stabil. A gyógyítás egy hete történt... Egy hete nem használtam botot, annyira jó lett mind két térdem... Nagyon furcsa így járni... Olyan vagyok mint egy baba, az izmaimnak hozzá kell szokni a hogy nem támaszkodom, de egyre jobban megy... izomlázam van! Ahogy helyre lett téve az elferdült gerincem, könnyedén tudom magam kihúzni! Kezdek mindent autómatikusan félelem nélkül tenni! A kezem apró változásokon megy keresztül, de arra döbbenek rá hogy nem kell az akaratommal irányítani... Hanem kezdenek visszatérni a reflexszerű mozdulatok, amiket átvett a bal oldalam eddig! Itt tartok... És ez csak egy hét volt Annyira boldog vagyok hogy Rád... és ezzel együtt a tanfolyamra is rátaláltam! Megköszöm az égieknek hogy most már vagy nekem!"
  • Szinte minden nap tudom használni és nagyon jó eredményekkel, megvan a hatás. Nagyon jó, pozitív visszajelzéseket kapok. Köszönöm, és kívánom, hogy még nagyon sok emberhez el tudd juttatni ezt a tudást. Ha lesz folytatása a tanfolyamnak, mindenképp megyek. Köszönettel!"
  • "Ha szeretnéd, hogy valaki segítsen a benned rejlő, eddig rejtett képességeid kibontakoztatásában, jó szívvel tudom ajánlani Judit tanfolyamát. Segítségével könnyebben indulhatsz el azon az úton amely amellett, hogy megtanít rá, hogyan segíthetsz másokon és magadon, elvezet önmagad mélyebb megismeréséhez, tudatosságod növekedéséhez,szabadságodhoz."
  • "A várakozásomat messze felülmúlta az, amit kaptam. Megtapasztalni a "lehetetlent" hihetetlen felemelő és motiváló érzés. A két nap alatt sokat csökkent a térdfájdalmam, és ez újra bizakodóvá tett. A tudat, hogy műtétek és orvosi beavatkozás nélkül javíthatok az állapotomon, reménnyel tölt el. "
  • " Nem először vettem részt Judit kurzusán. Minden alkalommal azt tapasztaltam, hogy oldott, vidám, gyermekkort idézően játékos,mégis elmélyülésre késztető atmoszféra lengi körül a teret, ahol a természet-felettinek tartott dolgok teljesen természetesen következhetnek be. Juditot rendkívüli embernek ismertem meg, aki egyszerű és nyílt, mindenkivel türelmes és szerény."

Hírlevél feliratkozás